Házhoz hívás

 Házhoz hívás

 

A háziorvosnak kötelessége a lakásán megvizsgálni azokat a pácienseiket, akik egészségi állapotuknál fogva vagy nem képesek a rendelőig elmenni, vagy képesek lennének, de ez kockázatokkal járna akár rájuk, akár a környezetükre nézve. Mindez igaz átmeneti állapotromlás esetén is. Az ilyen célú látogatásért külön juttatás a háziorvost nem illeti meg.

A háziorvos nem köteles házhoz menni, ha a fenti helyzet nem áll fenn.

Ahol 24 órás háziorvosi ügyelet van (mint itt, a IX. kerületben), ott a háziorvos nem köteles sürgőséggel házhoz menni. Nincs készenléti idő sem, a háziorvos szabadon osztja be a rendelési időn kívül eső teendőit.

Én a rendelési időben a legritkább esetben hagyom csak el a rendelőt. Az előzetesen időpontra bejelentkezett páciensek elsőbbséget élveznek. Sürgősség esetén az ügyelet (215-1644) és az OMSZ (104) áll rendelkezésre.

Problémát jelentett, hogy azokon a napokon, amikor délután rendelünk, nem tudtak minket elérni, hogy még a rendelés előtt meg tudjak valakit vizsgálni a lakásán. Mint a fentiekből következik, ez nem is a kötelességem, előfordulhat, hogy aznap nem érek rá. Ám, a lehetőség fennáll, többek között ezért vezettük be a mobiltelefonos elérést. Ilyen igény esetén tehát kérjük a reggel 9 órától elérhető 06-20-9390232-es telefonszámot hívni, hogy egyeztetni tudjuk az esetleges látogatást.

Mindez az Önkormányzattal és az OEP-pel kötött szerződésemben foglaltakkal egyezik. Aki állandóan elérhető, házhoz hívható háziorvoshoz szeretne tartozni, annak szívesen megadom valamelyik privát egészségügyi szolgáltató elérhetőségét.