Pánik

 Pánik

A mitológia szerint a kecskelábú Pán isten azzal szórakozott, hogy az erdőben sétálókat sípjával ijesztgette. A hirtlen kialakuló, szívszorítás-érzéssel, fulladással, torokszorítással, hasfájással, halálfélelemmel járó rosszullét, a pánik innen kapta a nevét.

A tünetek szerteágazóak lehetnek

A pánikzavarral az egyik legnagyobb nehézség az, hogy mindenkiben máshogyan játszódik. A leggyakoribb a mellkasi tünetcsoport: fájdalom, szorítás, fuldoklás, szívdobogásérzés. Hasi panaszok is lehetnek: görcsös fájdalom, nyomásérzékenység, hányinger, akár bélelzáródást utánzó deszkakemény hasfalat is tapinthatunk. Előfordulnak még idegrendszeri tünetek is: végtagok ügyetlensége, beszédzavar, zsibbadásérzés, homályos látás, remegés, verejtékezés. A negyedik csoport a pszichés jelek halmaza: ide elsősorban a haláltól és a megőrüléstől való félelmet soroljuk, amelyek a pánik legjellegzetesebb tünetei.

A pánikroham hirtelen (néhány perc alatt) kezdődik, és hirtelen is cseng le. A fokozatosan kialakuló panasz nem pánik.

A diagnózis csak kizárásos alapon állítható fel

Mivel a pánikroham súlyos betegségeket utánozhat, a diagnózis gyors felállítására egyáltalán nem kell törekedni. Első feladat, hogy a tüneteknek megfelelő kivizsgálás történjék, nincs-e páciensünknek véletlenül mégis valamilyen testi betegsége. A pánik összetéveszthető többek között szívinfarktussal, tüdőembóliával, refluxbetegséggel, hörghuruttal, agyvérzéssel, bélelzáródással, vakbélgyulladással, hipoglikémiával. A fölényes, "blikkdiagnoszta" orvosok és hozzátartozók sok tragédiát okoztak már. Ha nem magyarázhatóak testi betegséggel a rosszullétek, csak akkor kezdhetjük pánikként kezeli a bajt. Szerencsés esetben tapasztalt szakember (pszichiáter) kezdi meg a kezelést, amit aztán átvehet más orvos is.

A pánik eredete a szorongás

Az elmúlt húsz-huszonöt évben teljesen átalakult a pszichiátria fogalomrendszere. Korábban két fő kategória volt: pszichózis (amikor a páciens nincs tudatában a betegségének) és neurózis (amikor tudja, hogy nem normális), ám ezeket ma már nem nagyon használjuk. Ehelyett az alapján csoportosítunk, hogy melyik lelki funkció károsodott. Ennek megfelelően vannak hangulatzavarok, személyiségzavarok, alvászavarok, az intelligencia zavarai, a szexualitás és az evés zavarai stb. A pánik a szorongásos zavarok csoportjába tartozik.

Freud szerint a szorongás attól van, hogy ellentmondanak egymásnak az ösztöneink és a normáink, és nem találunk kompromisszumot a kettő között. Ezt a koncepciót azóta sokan bírálták, de az biztos, hogy a szorongás az egyén önmegvalósítási képtelenségéből származik. Az ember számos igényt támaszt magával szemben: legyen sikeres, jómódú, foglalkozzon a testével, legyen művelt, legyen családja, értelmes hivatása, barátai stb. Ezen feltételeknek ráadásul többnyire egyéni munkával kell megfelelnünk, a kitűzött célok a legritkább esetben teljesíthetőek csoportosan. Mindennek tetejébe a korábbi minták is elavulnak: szüleink élettörténete alig hordoz valamilyen útmutatást, annyit változtak közben a viszonyok.

A magányos harcos pedig szorong. Nem konkrétan valamitől tart, a szorongásnak a félelemmel szemben nincs tárgya. (Értelmetlen kérdés az, hogy "mitől szorongsz".) A szorongást nehéz felismerni, önmagunkban rendületlenül bízva nem szoktunk szembenézni vele, ezért aztán kerülő utakon tör felszínre. A végeredmény: pánik, fóbiák, kényszerbetegség, továbbá van egy "generalizált szorongás" nevű betegség is, amit nehéz definiálni, de annál gyakrabban találkozunk vele. És hogy lássuk, hogy a fenti pszichiátriai kategóriák között nem éles a határ: a hosszan fennálló, kezeletlen szorongás idővel a hangulatzavarok közé tartozó depresszióba szokott átmenni.

Nem kellemes dolog átélni egy pánikrohamot, de az az előnye megvan, hogy legalább napvilágra kerül a szorongás. A pánikbetegség főleg a haláltól és megőrüléstől való félelem miatt arra sarkallja a pácienst, hogy a végsőkig a végére járjon a dolognak. Miután kizárásra kerülnek a nagyobb belgyógyászati betegségek, nekiállhatunk a szorongás csökkentésének.

Kezelés gyógyszerrel és másképp

A mai orvostudomány biztosra törekszik. Egyéni elképzeléseknek, intuícióknak egyre kevésbé van helye, a munka nemzetközi ajánlásokon alapszik. Ilyen körülmények között a könnyen standardizálható gyógyszeres kezelések kerültek előtérbe a pszichiátriában is. Az orvosok többsége a szorongás csökkentésére is elsősorban gyógyszerrel törekszik. A benzodiazepinek (Xanax, Frontin, Rivotril, Seduxen stb) hatása gyorsan kialakul, de mellékhatásokkal és függőséggel kell számolni, ezért csak rövid távon indokoltak. Közben a szorongásra is jól ható antidepresszáns gyógyszerek beállítása javasolt.

A gyógyszeres kezelés mellett pszichoterápia jön szóba. A terapeuta vezetése mellett szorongásos alkatunk áthangolása kísérelhető meg. Külön kell szólnunk a relaxációs technikákról, köztük különösen a hipnózisról és az autogén tréningről, melyeknek segítségével csökkenthető a rohamok közti alap szorongás mértéke, és az éppen kibontakozó roham is megfékezhető (ezzel a hatással egyébként a gyógyszerek is alig büszkélkedhetnek).

A rendszeres sport növeli a paraszimpatikus tónust, ezáltal csökkenti a szorongás mértékét. A sportot magunkért, magunknak csináljuk, ami megkönnyebbülést jelenthet a különböző külső célok közti örlődésben. A versenyszerű, eredményorientált sportolással azonban éppen ellentétes hatást érhetünk el, szorongásunk fokozódhat. Passzív sport a fürdő és a masszázs, ezeket a lustáknak és a mozgásszervi betegségben szenvedőknek ajánljuk.

Az állandó szorongás 

A szorongás állandósulása, a pánikroham ismétlődése esetén szembe kell néznünk azzal, hogy nem vagyunk képesek megküzdeni a környezetünk és a magunk által felállított elvárásokkal. Sokszor úgy érezzük, ha lemondanánk céljainkól, ha nem akarnánk annyit teljesíteni a munkában, az edzőteremben, a szüleink, társunk, gyerekeink előtt, azzal a saját gyengeségünket ismernénk be. Pedig pont az a gyengeség, ha mások hatása alatt állva nem vagyunk képesek felismerni saját érdekeinket.