Majd pont az én gyerekem!

A kábítószerfogyasztók nem mind beszámíthatatlan heroinisták, vagy már a túlsó sarokról bűzlő szipusok. A legtöbben hétköznapi életet élnek, családjuk van, eljárnak dolgozni… vagy épp a suliba. Ugyanis nagy részük a középiskolás korosztályból kerül ki.

Miről beszélünk?

Állandó vita van arról, hogy mit értsünk a „kábítószer” kifejezés alatt. Nyilvánvaló, hogy az alkohol vagy a nikotin is tudatmódosító, sőt, a csokit is tekinthetjük annak. Számos gyógyszer okoz függőséget, sokakat az orvosok szándékosan szoktatnak rá valamelyik szerre. Jelen írásunkban ezekről nem, csak az illegális drogokról, azok használatának különlegességeiről lesz szó. Nem részletezzük az egyes szerek hatását, elvonási tüneteit, és a hosszú távú testi következményeket sem, ezeket az adatokat az olvasó bárhol megtalálhatja. Inkább a használat legfontosabb ismérveit és a szülők teendőit igyekszünk összegezni.

Helyzetjelentés

A legfrissebb felmérések szerint tizenegyedik osztályos középiskolások negyede fogyasztott már életében valamilyen kábítószert. A drogok az elmúlt két évtizedben terjedtek el, 1995 és 1999 között volt a csúcs, az akkor elfogadott drogtörvénynek köszönhetően azóta kis mértékben visszaszorultak. Ám hétvégenként ma is 100-150 ezer töbségében fiatal honfiátrsunk használ valamilyen illegális szert, a függők számát 30-50 ezerre becsülik. Évente kb. ötszázan halnak meg kábítószer miatt.

Kemény drog, puha drog

Az elvonási tünetek súlyossága, vagy az akut mérgezés valószínűsége alapján többnyire lágy és kemény drogokat különítenek el. Ezek a felosztások a leginkább arra jók, hogy a nagyszájú kamasznak legyen mire hivatkoznia; amíg lágy drogot fogyasztok, addig nem is csinálok olyan nagy bajt. A kábítószerekben az a közös, hogy illegálisak, ezért hasonló körülmények között, ugyanannál a dílernél lehet megszerezni őket. A drog élvezetéhez órákra-napokra el kell tűnni a világ szeme elől, emiatt sajátos szubkultúra alakul ki az anyag körül. A kezdő fiatalok sokszor nem preferálják egyik vagy másik szert, azt használják, ami éppen aznap a dílernél van. Egy idő után egyesek a heroinra, mások a fűre, vagy a diszkódrogokra  „szakosodnak”.

Miért baj?

A drogos célja, hogy bizonyos érzelmi, tudati állapotokba kerüljön, a drogozás jellegzetessége pedig az, hogy egy idő után ezeket az állapotokat a megfelelő szer nélkül nem lehet elérni. Ezeknek egy része (pl. órákon keresztül tartó színes, álomszerű hallucinációk) nélkül lehet élni, de más hatások, mint a szeretet-érzés, a fokozott szellemi teljesítőképesség, vagy az elégedettség már a mindennapi működésünk részei. Jelentős személyiség-torzulást okoz, ha az ilyen irányú spontán képességeink megszűnnek, főleg, hogy a kábítószerrel kiváltott élménynek sosem lesz olyan természetes színezete, mint a valódinak (leginkább a szintetizátorral keltett zenéhez lehetne hasonlítani). A különböző kábítószeres élmények intenzitása erősebb, mint a mindennapi hatásoké, ezért a narkós egy idő után minden mást unalmasnak fog találni, a kultúrától kezdve a sportoláson keresztül egészen az evésig, vagy a szexig. Ezek következmények függnek a szer fajtájától, és természetesen előfordulnak mindennapi drogunk, az alkohol túlzott használatánál is.

Korosztályok

Hazánkban nem jellemző az óvodásokra vadászó cukrosbácsi. Az első próbálkozás többnyire tizenhárom-tizenhat éves kor között fordul elő, az ezt követő években a rendszertelen szerhasználat a leggyakoribb. Bár van tizenkét éves heroinista is, a valódi függőség, azaz a mindennapi anyagozás tizenhét-húsz éves korra szokott kialakulni. Ők szoktak aztán belekerülni a drogambulanciák látókörébe, ahol a néhány éves gondozás során kiderül, hogy sikerül-e leszokni, vagy a kliens belehal betegségébe. Van egy köztes csoport is, akik hosszú távon, évtizedeken keresztül rá tudnak állni a szerváltogató rendszertelenségre, belőlük lesznek az éjszakai élet nagy öregjei. Persze a legtöbben azok vannak, akik a kezdeti próbálgatások után absztinensek, vagy ritka szerhasználók lesznek, ők normális felnőtt életet élhetnek. Igenám, csakhogy nem lehet előre tudni, hogy ki melyik pályát fogja bejárni.

Sodródás, vagy választás?

A kamaszkor során mindenkinél megkérdőjeleződik az élet értelme. Nyomasztóvá válnak a hátralévő évtizedek, a gyorsan megélhető nagy kalandok pedig vonzóvá. Egyértelműen azokból a családokból kerülnek ki a kábítószerfogyasztók, ahol a szülők, a környezet nem képesek megvilágítani, hogy mi a jó a felnőtté válásban. Szétcsúszott családi struktúra esetén az iskolának, egyes tanári példaképeknek lehet megtartó szerepe, de jól jöhetnek az osztálytársak, barátok viszonylag normális szülei is. Elméleti kérdésnek tűnik, hogy a drogozást a gyerek választja, hogy ne kelljen szembenéznie a felelősségteljes élettel (aktív szerep), vagy megküzdési stratégiák híján belesodródik a könnyűnek tetsző életmódba (passzív szerep). Ilyen elvont fogalmakon kell azonban gondolkodnunk, ha hatékony pszichológiai segítséget kívánunk nyújtani.

Honnan tudjam, hogy mit csinál a gyerekem?

A különféle kábítószerek használóinak vannak közös jellemzőik is. A gyerek úgy költi el a pénzét, hogy közben nem látjuk, mit vett rajta. Ha a mi pénzünk is eltűnik, és nem kapunk rá rendes magyarázatot, az szinte biztosan anyagra ment el. Mindig gyanús kell, hogy legyen, ha viszonylag gyorsan különösen erős kötődés alakul ki valamilyen csoporthoz. Ezeknek a szubkultúráknak többnyire van valamilyen értelmes tevékenységük is (zene, tánc, sport). Ha adódik rá alkalom, célszerű megnézni, milyen, amikor a srácok összejönnek. Ez persze a mi gyerekünknek kínos, de pozitív hatása is van, mivel nem árt, ha tudja, nem mindegy nekünk, kivel jár össze. A kamaszkor jellemzője a felnőtt társadalommal szembeni kritika és a gyerekektől való távolságtartás is. Ez a magatartás még jobban elmélyülhet a kábítószerhasználóknál, de nehéz megfogalmazni, hogy mi az a szint, amikor már narkózásra kell gondolni. Emellett rendetlenség, kosz, megközelíthetetlenség, közöny, iskolai teljesítmény-romlás fordulnak elő, de hát ezek minden kamasznál megjelenhetnek, így általában csak utólag esik le a tantusz.

Az egyes szerfajtákhoz specikfikus jelek is tartoznak: cigarettapapír, elszíneződött kanalak, indokolatlan napszemüveg-használat (hogy ne látszon a pupilla).

Mit tudok tenni?

Hiába közismert a drogok terjedése, sok szülő el se tudja képzelni, hogy pont az ő gyereke lesz szerhasználó. Ha mégis lebukik, sokszor elhiteti a felnőttekkel, hogy csak kipróbálta, de már nem is tartja a kapcsolatot azokkal, akik belerángatták. Minden családban lesz egy bűnbaknak kikiáltott volt osztálytárs vagy távoli unokatestvér, amíg az ő neve nem bukkan fel újra, addig a szülők édes biztonságba ringatják magukat. Hogy az olvasó ne essen ebbe a hibába, a következőket ajánljuk:

1. A drog elterjedtsége miatt MINDEN kamasz veszélyeztetett.
2. A kisgyerekkor óta üzemeltetett bizalmas szülő-gyerek kapcsolat a leghatékonyabb megtartó eszköz.
3. Gyanú esetén keressünk egy elfogulatlan hozzáértőt (pl. drogtelefon), akivel megoszthatjuk félelmünket. Nem szégyen, ha segítségkérésünk rendszeressé válik.
4. A tiltásnak, a szankcióknak mindenki számára átlátható, következetes rendszerét kell kidolgozni. Az elsődleges cél az, hogy a gyerek számára a felnőtt társadalom hiteles legyen.
5. A hazugságokat, átveréseket, kétszínű játszmákat kezeljük nagyvonalúan. Bibliai igazság, hogy a bűnt kell gyűlölni, de a bűnöst soha. Szeretetmegvonás nincs.
6. Jó ha van kéznél egy, a gyerek számára is hiteles másik felnőtt, pl. keresztszülő, régi barát, vagy akárki, aki meg tudja ítélni, hogy mennyire súlyos a helyzet. Mi magunk ugyanis erre képtelenek leszünk, a hamis illúziók és a teljes kétségbeesés között fogunk vergődni.

Legalizáld?

A kérdés csak a vadkendernél (származékai a fű és a hasis) merül fel, a többi illegális drog annyira veszélyes, hogy feltétlen tiltásra van szükség. A kannabisz viszont egy-két országban kapható a trafikban, az USA egyes államaiban pedig bejegyzett antidepresszáns. A legalizálás melletti legfontosabb érv, hogy a fű veszélyessége nagyjából az alkoholéval egyenlő, ha az utóbbiról azt gondoljuk, hogy lehetséges a szociális keretek közötti kultúrált fogyasztás, akkor az előbbivel is ez a helyzet. Ellenvélemény, hogy a legtöbb keménydrogfüggő a fűvel kezdte valamikor (kapudrog-elmélet). Erre a legalizáció mellett kardoskodók azt válaszolják, hogy ez éppen azért van, mert illegális, dílernél beszerezhető anyagról van szó, ha a boltban lehetne kapni, nem lenne meg ez a kapcsolat. Az azonban biztos, hogy a toleráns országokban sem szorult vissza a keménydrog-használat. További ellenérv, hogy amíg a bornak évezredes, szervesen fejlődött kultúrája van hazánkban, addig a kenderrel nem ez a helyzet, így kevésbé lehet kontroll alatt tartani a szerfogyasztást, ráadásul nem szeretnénk egymillió alkoholistánk mellé még néhány fűfüggőt is. Akárhogy is, a fiatalkorúak füvezése semmiképpen nem kívánatos, márpedig éppen ez a korosztály szokott szívni.

El lehet tehát spekulálgatni azon, hogy mikor, mennyi, milyen típusú anyag használatát tekintjük még elfogadhatónak. De ne feledjük, az emberi szervezet józan körülmények közé van tervezve; nem jó, ha akármelyik stimuláns az életünk megkerülhetetlen szereplőjévé válik.