Gyulladásos bélbetegségek

Sok kérdés, kevés válasz: gyulladásos bélbetegségek

Minél többet tudunk, annál többet nem tudunk. A XIX. század közepe óta zajló tudományos robbanás során a töredékére csökkent a csecsemőhalandóság, egyes, korábban uralhatatlan fertőzések könnyedén kezelhetőek lettek az antibiotikumok segítségével, sőt, újabban a daganatosok közül is sokan meggyógyulnak. Az átlagosan megélt életkor száz év alatt 20-30 évvel lett több.

Mégis egyre többen elégedetlenek az orvoslással. Az összetett társadalmi, politikai okok mellett ebben szerepet játszik az is, hogy mi, orvosok is elégedetlenek vagyunk magunkkal. Rengeteg jelenséget egyáltalán nem tudunk megmagyarázni. A legnagyobb lyukak az emberek viselkedésének értelmezésében vannak, de sok más kérdés is nyitott még. Ide tartoznak az úgynevezett gyulladásos bélbetegségek, a Crohn és a colitis ulcerosa is.

főbb jellemzők

Gyulladásos bélbetegségnek hívhatnánk bármelyik bélfertőzést is, de a gyakorlatban ez a megjelölés, vagy angol megfelelője az IBD (inflammatory bowel disease) csak a Crohn betegséget (CD) és a colitis ulcerosát (CU) takarja. Mindkét betegségre a bélcsatorna alsó szakaszában a nyálkahártya újra-meg-újra kiújuló gyulladása jellemző. Az eredmény fájdalom, hasi görcsök, gyakori láz, hasmenés és véres széklet lehet. Az IBD-k öröklődhetnek, de egészséges családban is megjelenhetnek.

két betegség

Bár vannak hasonlóságok a tünetekben és a gyulladás biológiai hátterében, a CD és a CU elég jól elkülöníthető egymástól. A CU, melyben durván az emberek 0,5 ezreléke szenved, mindig a végbélből indul felfelé, megszakítás nélkül érinti a vastagbél utolsó rövidebb vagy hosszabb darabját. Ezzel szemben a mintegy háromszor gyakoribb CD szakaszosan érinti a belet, hosszú egészséges részeket „átugorva” felkúszik akár a vékonybélig is, sőt olykor csak a csípőbél érintett (ritkán nyelőcső-, szájüregi gyulladás is van). A CU-ban tapasztalható fekélyek csak a nyálkahártya felületes részét érintik, ellenben CD-ben a gyulladás átrághatja a bélfalat, ezáltal a külvilágba, a húgyhólyagba, nőknél a hüvelybe vagy a szabad hasüregbe nyíló sipolyok jönnek létre. CU-ban ritka a többi szerv egyidejű gyulladása, ám CD-ben gyakran találkozunk ízületi-, máj-,  vagy szemgyulladással. A CD tehát minden tekintetben súlyosabb panaszokat okoz, mint a CU. „Cserébe” a CU jelentősen, több százszorosára emeli a vastagbélrák rizikóját, ami a CD-re nem jellemző.

az IBD oka

A tünetek részletes leírásával nagyon jól állunk, ám a betegségek kialakulásának okát nem ismerjük. Egyes gének jelenlétében gyakoribb az IBD, de nem egyértelmű az összefüggés. Evési szokásoknak, a bélflóra megváltozásának szerepét is felvetették, erre utal a tenyésztési eredményeken kívül az is, hogy a jóléti társadalmakban sokkal gyakoribb a kór, mint a harmadik világban. CU-ban a műtéttel eltávolított bélszakasztól felfelé nem kezdődik újra a betegség, ami valószínűleg a bélfali idegrostok megszakadásának a következménye. Talán a legkiterjedtebb kutatások immunológiai irányban zajlanak; sokáig autoimmun betegségnek tartották az IBD-ket a nagyon jellegzetes gyulladásos tényezők miatt (pl. TNF-alfa nevű gyulladásos fehérje központi szerepe). Mindemellett sokan pszichés eredetre is gondolnak, gyermekkorban elszenvedett szeparációs traumákra vezetik vissza a jelenséget, ám az ilyen irányú kutatások még gyerekcipőben járnak.

Az IBD-k kutatásának közel száz éves történetében sokan gondolták már, hogy most megvan. Ám mostanra minden korábbinál jobban elbizonytalanodtunk, annyira szerteágazóak a megfigyelések, hogy egyelőre teljesen képtelenek vagyunk közös elméletet alkotni.

kivizsgálás

Az IBD-k diagnózisa tulajdonképpen nem nehéz. A görcsös fájdalmak, véres széklet miatt a páciens előbb-utóbb eljut vastagbéltükrözésre, ahol jól látszanak a típusos gyulladásos fekélyek, többnyire azt is egyből meg lehet mondani, hogy CD-vel vagy CU-val állunk-e szemben. Mégis azt gondoljuk, hogy a pácienseket IBD-centrumokban kell gondozni, egyrészt a távoli szervi tünetek szakszerű keresése, másrészt a kezelés pontos megtervezése igénye nagy szakértelmet.

kezelés

Ahány elmélet, annyiféle kezelési modell. Egyesek az étrend pontos megtervezésére esküsznek, rostdús, zsírszegény, omega-3-zsírsavat bőven tartalmazó diétát javasolnak. Antibiotikus kezelést csak a legvégső esetben tartanak megengedhetőnek a bélflóra egyensúlyát megbontó hatásuk miatt. Ez a rokonszenves elképzelés azonban nem hozta meg a kívánt eredményt, a diéta mellett nem lett sokkal ritkább a betegség kiújulása. Sokáig az IBD-k kezelése elsősorban a sebészekre tartozott, ám tartós gyulladásmentességet csak a CU egyes eseteiben értek el, CD-ben a korábban ép bélszakaszon is kiújul a gyulladás, ezért ma már csak a legvégső esetben vágunk. A pszichoszomatikus modell képviselői pszichoterápiát javasolnak, ami széles rétegek számára jelenleg nem elérhető, és nem biztos a hatékonyság sem. Az összes komplementer iskola (homeopátia, hagyományos kínai orvoslás stb.) rendelkezik kezelési technikákkal, és mindig vannak, akik elégedetten távoznak a rendelőből, ám megfelelő dokumentáció híján nem tudjuk, hogy ebben mekkora szerepe van a placebo-hatásnak.

Mindezek miatt be kell látnunk, hogy bár sok jogos kritika érheti a hagyományos nyugati orvostudományt, de mégis ez az iskola rendelkezik a leghatékonyabb kezelési technikákkal. A gyógyszeres kezelés a gyulladásos rendszer gátlásán alapul. Korábban szteroidot használtak, de átmeneti hatásuk és a súlyos mellékhatások miatt ezek visszaszorultak. Időközben kiderült, hogy az acetil-szalicilsav (Aspirin) egyik származéka a mesalazin, és továbbfejlesztett változata, a szulfaszalazin nagyon hatékonyan gátolja a vastagbélgyulladást. Érdekes, hogy ezeket a gyógyszereket semmilyen más gyulladás csökkentésére nem használjuk, az IBD biológiai háttere ugyanis nem hasonlít a többi immunológiai betegségéhez. Ezeket a gyógyszereket CD-ben mindig tablettában kell szedni, CU-ban azonban, ha nem túl hosszú a gyulladt szakasz, jó a végbélkúp vagy a klizma is. Újabban a folyamatban központi szerepet játszó gyulladásos fehérjék ellen termelt antitesteket is használnak, ami igen költséges, ám nagyon hatékony eljárás, súlyos esetben lehet, hogy visszahozzák az árukat a gyógyszeres költség, a táppénz és a kórházban töltött idő csökkenése miatt.

Az IBD meghatározza a betegek életét. Hosszú, akár évekig tartó tünetmentes periódusok után is mindig ki-kiújul a betegség. A heves tünetek súlyosan korlátozzák az életvitelt, és külön frusztráló, hogy mindez kényes testtájon zajlik. Az évek során a páciensek együttműködési készsége is gyakran romlik, közönyösek lesznek, csak súlyos szövődmények esetén keresik fel újra kezelőorvosukat. Nagyon hiányzik egy következetes kóroki elmélet, ami talán elvezethetne a helyes kezelési séma megtervezéséhez is.